Mohács története

A kutatások szerint Mohács környékén az ember már az őskortól letelepedett. A kutatók kő-, réz-, bronz- és vaskori cölöpökre épített házak maradványaira bukkantak.

Az i. e. 1. századtól az 4. századig a terület a Római birodalom Pannónia provinciájához tartozott. A környék a Duna mentén, a provincia határán helyezkedett el, így a fontos védelmi vonal, a limes is erre húzódott. Mohácstól délre, a mai Kölkeden volt Altinum, a limes egyik fontos állomáshelye. A római birodalom bukása után, egy 6-7. századi, avar kori település állt vidéken. A feltételezések szerint a 150-180 lélekszámú valószínűleg gepidák lakhatta környék Kárpát-medence legnagyobb eddig ismert avar kori települése.

A város nevét a források először 1093-ban említik, mikor Szent László király 1093-ban a pécsi püspöknek adományozta a területet. A kis falu lakói a pécsi püspök jobbágyai voltak. A környéken állattartás, földművelés, halászat folyt. Az 15. században már mezővárosként említették, a század közepén a kutatások szerint körülbelül 800 lelket számlált. Az erőteljes déli török terjeszkedés miatt a várost palánkkal erősítették meg. A település határában lezajló 1526. augusztus 29-i tragikus kimenetelű vereség után a törökök a várost elpusztították.

A törökök csak másfél évtizeddel később tértek vissza Magyarországra. Ekkor a palánkot újjáépítették, és 1543-tól 1566-ig, majd 1570-től ismét szandzsákközpont lett. A török megszállás éveiben, illetve a 18. században érkeztek a városba a szerb, sokác és német betelepülők. A várostól mintegy 20 km-re nyugatra, Nagyharsánynál zajlott Magyarország török alóli felszabadulásának nevezetes eseménye, a II. mohácsi csata. Mohács 1724-ben mezővárosi városi rangot kapott (utóbb visszaminősítették). A reformkorban tovább erősödött Mohács kereskedelmi jellege. 1832-től a Duna Gőzhajózási Társaság hajói járták a folyót. 1857-ben megépült a Pécs és Mohács közötti 56 km hosszú vasútvonal, melyen a Pécsett bányászott szenet szállították a Dunára, melyet onnan hajókkal vittek tovább. 1868-ban mezővárosi rangját elvesztette, és nagyközséggé fokozták vissza. A 20. század elején a városban megjelent, majd fokozatosan egyre nagyobb tért hódított a gépipar. Új közintézményeket, polgárházakat, üzletházakat emeltek. 1910-ben a város népessége 17 000 fő volt.

1918 és 1921 között a város szerb megszállás alatt volt, 1920-tól a rövid életű Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság része. A trianoni békeszerződés nem sokkal Mohács alatt húzta meg az új határt. Sok szerb elköltözött a városból, de az 1920-as évek közepén a város létszáma ismét elérte a korábbit. Mai városi és járásszékhelyi státuszát 1924-ben nyerte el. 1929-től megyei város. Ekkortájt kezdte meg működését a gimnázium.

Mohács 1944. november 26-án „szabadult fel”. 1949-ben a város környékére szándékozták felépíteni a Dunai Vasművet, melyet aztán Jugoszlávia közelsége miatt az akkori Dunapentelére, a későbbi Sztálinvárosba, a mai Dunaújvárosba költöztettek. 1956-ban a jeges árvíz miatt a szigeti tanyák 80%-a romba dőlt. Ezután alakultak ki a Mohács-szigeti falusias Újmohács és Sárhát települések. Ezután kezdődött a város intenzív iparosítása. Ekkor építették Közép-Európa legnagyobb farostlemezgyárát is. A szocialista időkben a városban több lakótelepet építettek. Kedvező közúti, vasúti és vízi kapcsolatai az ország egyik jelentős kereskedelmi központjává tették.

A város napjainkban is dinamikusan fejlődik. 2002-ben Hild János-emlékérmet kapott.